Érdeklődve figyeltem az elmúlt időkben, hogy edzői szinten, milyen jelentős gondolkodásbeli különbségek vannak hazánk labdarúgásában. Két-két személyt vagy, ha úgy jobban tetszik, két-két oldalt fogok szembe állítani egymással. Az egyik oldalra dr. Mezey Györgyöt és Herczeg Andrást helyeztem. Előbbi a Videoton, utóbbi a Debrecen vezetőedzője. Mindketten letettek már valamit az asztalra és elismerten jó szakvezetőnek számítanak. Viszont mostanában tettek olyan nyilatkozatokat, amelyek engem (és talán nem csak engem) felháborítottak. Dr. Mezey György, aki rendszerint kibújik a felelősség alól, (mindenki hibás: a játékvezetők, a játékosok, a szurkolók, a tészta…mindenki, de Ő soha, és ha azt hallja a lelátóról, hogy kurva gyenge, nem gondolkodik el azon, hogy mi lehet ennek az oka, inkább felháborodik, pedig szemmel látható, hogy az adott esetben a játék és az eredmény valóban kurva gyenge) már napokkal a Maribor elleni első meccs előtt azt magyarázta, hogy csapata miért fog kiesni. Ahelyett, hogy saját erősségeikről beszélt volna, vagy arról, hogyan próbálják majd két vállra fektetni a szlovéneket, inkább azt taglalta mennyivel jobb az ellenfél és mennyivel több a nemzetközi rutinja. Gyakorlatilag úgy küldte a pályára a játékosait, hogy előtte beléjük beszélte, hogy az ellenfél jobb, erősebb, rutinosabb és a győzelemre még csak esély sincs. Talán okosabb lett volna, ha megpróbálja feltüzelni őket… Herczeg András szintén elkövette ugyanezt a hibát a Basel elleni találkozó előtt. Ő is, már napokkal a meccs előtt arról számolt be, hogy mennyivel nagyobb a svájciak költségvetése és hogy ők a továbbjutás esélyesei. Nos, amiket a két szakember elmondott vitathatatlan tények. Senki nem vonja kétségbe, hogy a Basel erősebb, mint a Debrecen (igaz senki nem mondta a hajdúságiaknak, hogy erősítés helyett, inkább gyengítsék a keretet) és azt sem, hogy a Maribor esélyesebb, mint a Videoton. De kérdem én, lehet így motiválni a játékosokat? Egészen biztos, hogy nem. Ha már a mérkőzés előtt elhitetjük magunkkal, hogy nincs esélyünk, akkor biztos, hogy kudarc lesz a vége. Nekem végig az volt az érzésem, mindkét esetben, hogy már napokkal a párharc előtt a vereség okait magyarázzák. Pedig azzal utána is ráérnének foglakozni, miután mindent megtettek a továbbjutás érdekében és szívvel-lélekkel küzdöttek. Akkor elfogadhatóbb lenne a kudarc. Nézzük a másik oldalt, ahol nálam Pintér Attila és Mészöly Géza szerepelnek. Ők ugyan még nem nyertek semmit, számomra mégis szimpatikusabb személyiségek. Tőlük soha nem hallani ilyet, hogy az ellenfél az esélyesebb, tisztes helytállás a cél stb. Azt már annál inkább, hogy harsog az öltöző a szünetben, mert nincs eredmény. A Győr kiejtette a nagyobb és gazdagabb Montpelliert, mert elhitte, hogy van olyan jó, mint ellenfele és képes lehet a továbbjutásra. De ehhez kellett egy olyan mentalitású edző, mint Pintér Attila, akinél bebizonyosodott, ha hagyják dolgozni, akkor igenis tud eredményt elérni. Akárcsak Mészöly Géza, aki a Vasasnál is megmutatta, hogy a semmiből is tud építkezni. Két olyan szakvezetőről van szó, akik nem csak szakmailag felkészültek, de mentálisan is rendben vannak. Tudják motiválni a játékosaikat és, ha a helyzet úgy kívánja, remek érzékkel nyúlnak bele az adott mérkőzésbe. Ha a dolog mégis kudarccal végződik, akkor pedig vállalják a felelősséget. Ilyen edzőkből kellene több.